Az állás 12–0 az olasz játékos javára. Természetesen Janniknak szurkolunk, máris látjuk, ahogy Trója falai alatt ismét párbajozik Alcarazzal. De hogyan is ne érezhetnénk szimpátiát az ausztrál iránt?

Arrigo Sacchi által elmesélt fusignanói fellini-i mitológiában szerepelt Lorenzo Zagonari is, egy jómódú fiatalember, aki rajongott a biliárdért, és meg volt győződve arról, hogy legyőzheti a bár legjobb játékosát. Egy millió lira egy játszmára. 18-at veszített egymás után. Az akkori viszonyokat figyelembe véve egy éjszaka alatt három lakást tett fel tétként. Az ellenfele provokálta: „Játsszuk le a 19.-et is! Még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy jobb vagyok nálad…”. Nagyjából úgy, mint Jannik Sinner Alex De Minaurral szemben: „12-szer nyertem, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy jobb vagyok. Gyerünk, játsszunk még egyet!” Így ma délután, a torinói elődöntőben újra egymás ellen lépnek pályára. A 2019-es ATP Finals Next Gen-től a 2025-ös pekingi ATP-elődöntőig az állás: 12–0. Janniknak szurkolunk, természetesen, máris látjuk őt Trója falai alatt, ahogy ismét párbajozik Alcarazzal. De hogyan lehetne nem szimpatizálni De Minaurral? Hogyan fogja életben tartani a reményt egy olyan ellenfelével szemben, aki már 12-szer legyőzte? Szüksége van Willy, a Prérifarkas megingathatatlan makacsságára, aki rendszeresen a kanyon aljára zuhan, de nem adja fel Beep-Beep üldözését.

A saját képességeinkbe vetett, az ésszerűséget meghaladó hit: ez a sport lényege. Az ausztrál is rendelt magának dobozokat a legendás ACME-től, tele új csapdákkal: a statisztikák szerint Torinóban jobban teljesít, a vonal mentén elütött jobbos ütés hatékonyabb, a Fritz felett aratott győzelem pedig lendületet adott neki. Willy De Minaur újra megpróbálja. Rakétákat köt a lábára, csúzlival lőni fogja magát, és soha nem túl nehéz labdával keresi a sarkokat. A baj csak az, hogy szikladarabok repülnek vissza felé. Beep Beep!