A Panchina d’Oro díjnál harmadik lett Conte és Gasp mögött, az Atalantát bombázta, de nem tudta legyőzni, és látta, ahogy csillaga elront egy tizenegyest. De odafentről valaki figyel…

Az Olasz Labdarúgó-szövetség Technikai Osztálya tegnap Cesc Fabregasnak, a „csodák Como”-jának edzőjének ítélte oda a Panchina d’oro harmadik helyét, Antonio Conte mögött, aki a Nápollyal megnyerte a bajnokságot, és Gian Piero Gasperini mögött, aki visszajuttatta az Atalantát a Bajnokok Ligájába. Nagy öröm ez egy olyan edző számára, aki még karrierje hajnalán jár, de talán rosszkor jött, éppen azon a napon, amikor leginkább arra vágyott, hogy átkozza a szakmáját. Alig néhány órával korábban golzáport zúdított az Atalantára, úgy szúrta át, mint Szent Sebestyént, vagy húsz lövéssel, látta, ahogy a legjobb játékosa (Nico Paz) a mérkőzés végén kihagyott egy tizenegyeset, és a statisztikák által előre jelzett bőséges 5 gól helyett egyet sem szerzett. A Milánó ellen pedig még rosszabbul járt.

Ha odafent, Coverciano felett, a foci istene meghallotta volna, Cesc valószínűleg így kérdezett volna tőle: „Miért, Uram? Hiszen jól játszom, ahogy te szereted. Nem zárkózom be, nem indítok ellentámadásokat.” És a foci istene, felhasítva a firenzei felhőket, valószínűleg így válaszolt volna neki: „Gondold csak el, milyen unalmas lenne a foci, ha mindig és kizárólag az nyerne, aki megérdemli… Én a legértékesebbet adtam ajándékba ennek a játéknak: a szabadságot. Egy véletlen helyzet, egy rossz pattanás, egy elhibázott tizenegyes szabadságát, a rosszul játszva is nyerni való szabadságot. De te jó úton jársz, Cesc, a legjobb úton, amely messzire vezet, a fénybe; kitartás nélkül ne habozz, és vigasztald azt a fiút, aki úgy játszik, mint egy angyal. Egy kihagyott tizenegyes kevesebbet nyom, mint egy toll. Bizony mondom neked: egy év múlva még mindig itt leszel, egy Arany Padot a karjaidban.”