Műsorvezető, író, rádiós műsorvezető. Mindig teljes sebességgel. Aztán döntést hozott: lassítani fog. Erről írt könyvében, az „Un decimo di te” című műben: „Így jobban élem meg a jelent”

Néha egy lépés is elég ahhoz, hogy irányt váltsunk. Marco Maccarini számára ez a lépés valós, kézzelfogható volt: egy poros ösvényen, hátizsákkal a vállán, a város zaja már messze mögötte. Miután évekig frenetikus tempóban élt kamerák, színpadok és élő rádióműsorok között, úgy döntött, hogy lassít. Nem azért, hogy elmeneküljön, hanem hogy meghallgassa önmagát. Hogy meghallgassa önmagát. A gyaloglás lett az új iránytűje: egy egyszerű, mindennapi gesztus, amely azonban a testi és lelki jólét hatékony gyakorlatává válhat. A gyaloglás során megtanulta, hogyan hagyja maga mögött nemcsak a felesleges anyagi dolgokat, hanem azokat a belső „terheket” is, amelyek gyakran megakadályozzák, hogy valóban előrehaladjunk. Ez a személyes fordulat egy megosztott történetté is vált. Az Un decimo di te című könyvben Maccarini gyakorlati tanácsokat, emlékeket és gondolatokat sző össze, amelyek lépésről lépésre születtek, ősi utak és tájak mentén, amelyek újraformálták az időről alkotott elképzelését: „Éreztem, hogy szükségem van arra, hogy valami írottat, maradandót hagyjak hátra: tudom, hogy ez nem jellemző rám, a szakmai hátterem miatt. Mert mindig is a rádióban dolgoztam: az üzeneteim illékonyak voltak. Ráadásul nem az internet korszakában nőttem fel, ahol a szavak – jóban-rosszban – megmaradnak a világhálón.”

„A cím a gyalogosok aranyszabályára utal: a hátizsák súlya soha nem haladhatja meg a saját testsúly tizedét. De ha tágabb értelemben vesszük, ez nem csupán fizikai kérdés: időnként otthon hagyhatjuk a problémáinkat is, és felfedezhetjük, milyen az élet – és a gyaloglás – anélkül a terhelés nélkül.”

Miért érdemes elkezdeni a gyaloglást?
​„Mert gyaloglás közben rengeteg időnk van magunkra: ez egy hosszú, mozgás közbeni meditáció. Néhány nap múlva a test hozzászokik a gyalogláshoz, és ahogy telnek a napok, egyre edzettebbnek érezzük magunkat. És rájövünk, hogy az a csendnek szentelt idő megtisztította a gondolatainkat is”.

Jobb egyedül vagy társaságban?

„A legtöbbször egyedül gyalogolok: ilyenkor sikerül a figyelmemet magamra összpontosítanom. A mindennapjaim során gyakran sok, egymástól nagyon különböző emberrel osztom meg a napomat. Ezért inkább egyedül élem át ezeket az élményeket.”

De nem mindig vagyok egyedül.
​„Előfordult, hogy egyes szakaszokon olyan barátok kísértek, mint Corrado Fortuna, Roy Paci, Frankie hi-nrg mc és Maccio Capatonda, és ez rendkívül kellemes élmény volt. Voltak olyan alkalmak is, amikor „nem túrázókkal” osztottam meg az élményt, mint Fabrizio Biggio és Angelo Pisani: tiszteltük és segítettük egymást, megértettük egymás szükségleteit, és a teljes kikapcsolódást nyújtó órákat introspektív pillanatokkal váltottuk fel.”

Mikor jött rá, hogy mélyebb értelemben is szüksége van a „vándorlásra”, nem csak fizikai értelemben?

„ 2005-ben történt, amikor először tettem meg a Santiago-i zarándokutat: akkor még messze állt a mai népszerűségtől. Senkivel sem osztottam meg: kizárólag az én élményem maradt. 2016-tól kezdve pedig elmeséltem ezeket az útvonalakat, és az évek során több ezer embert vittem el túrázni.”

Honnan származott ez a döntés?
​„Akkoriban boldog és kielégítő időszakot éltem át a munka terén: intenzív évek álltak mögöttem a Trl-nél és a Festivalbar-nál. De nem volt időm magamra. Túl gyorsan haladtam. Egy barátom apja azt tanácsolta, hogy lassítsak. Ez volt az első alkalom, amikor elkezdtem értelmezni a jeleket, amelyeket a túra kínált nekem. Mert szántam rá időt.”

Visszatérve arra a 2005-ös évre, mit éreztél az első kilométereken?

„Sem fizikailag, sem technikailag nem voltam felkészülve. Túl nehéz hátizsákkal indultam el, és az első kilométerek nagyon fájdalmasak voltak. De rögtön találkoztam olyan emberekkel, akik értékes tanácsokat adtak nekem. A fizikai fájdalom néhány nap múlva eltűnt, helyet adva az érzékelésnek, annak az örömnek, amit épp átéltem.”

Milyen volt az út menete azon az utazáson?
„Van egy íratlan szabály, amit saját bőrömön tanultam meg: az elején kellemes, de a nap végén érezni a fáradtságot. A második napon összeszedjük magunkat, hogy újra útra keljünk. A harmadik nap kemény próbára tesz minket. Ha túljutunk ezen a pillanaton, a helyzet csak javulhat. A hatodik naptól kezdve pedig úgy érzem, örökké tudnék gyalogolni.”

Változott az idők során a hozzáállása?

„Az évek során megtanultam, hogy indulás előtt edzenem kell. Ez egy rendkívül hasznos szokás a kezdeti fájdalmak elkerülésére. A túrát megelőző két hónapban igyekszem hetente három-négy alkalommal mozogni, így már az első lépéstől kezdve élvezhetem az utazást.”

Egyedül gyalogolni ijesztő lehet: hogyan tanult meg megbirkózni a magányossággal?
​„Nekem valójában nagyon is tetszik. Ha megvan a megfelelő állapot, a magányosság nem ijesztő: sőt, szövetségesünk lesz. Ha a veszély valós, akkor óvatosnak kell lenni. De gyakran a félelmek csak a képzeletünk szüleményei, nem szabad hagyni, hogy befolyásoljanak minket. A félelem újabb félelmet szül. A tanácsom? Ha valami újat kell tenned, egyszerűen csináld. Anélkül, hogy a feltételezett kockázatok megakadályoznának benne.”

Milyen fizikai előnyöket tapasztalt, mióta elkezdte?

„A gyaloglás csökkenti a zsírszövetet, még ha nem is mindig fogyunk: az izmok megerősödnek, és a test acélkemény lesz. Magamat élvező vándornak tartom, nem bűnbánó zarándoknak: szeretek baráti pillanatokat megosztani más gyalogosokkal. Egyes útvonalak, mint például a szicíliai Magna Via Francigena, miatt a helyiek vendégszeretete miatt néhány kilóval nehezebben térsz haza.”

Hogyan kezeli a fájdalmakat és a sérülések megelőzését?
​„Ez egy nagyon személyes kérdés. A zarándokutakon, mint például a Santiago-i úton, még a rosszullétek is a megtisztulás útjának részét képezik. Én azonban mindig igyekszem megelőzni: vazelint használok a hólyagok elkerülésére, könnyítem a hátizsákomat a térdeim védelme érdekében, és minden este ápolom a lábaimat. Mentális munkát is végzek: megpróbálom megérteni, hogy egy fizikai fájdalomnak van-e pszichológiai oka. Ha értelmet adok a fájdalomnak, az segít leküzdeni.”

Mennyire fontos a táplálkozás?

„ A felkészülés során nem vagyok túl szigorú, de az út során igen. Voltak olyan utazások, amikor egyedül voltam, és előre elkészítettem az ételt: kiszárítottam, hogy csökkentsem a súlyt, és útközben újra felhasználhatóvá tettem. Kevesebb mint egy kilóban sikerült magammal vinni az öt napra szükséges ételt, miközben kiegyensúlyozott étrendet tartottam fenn.”

Jövőbeli tervek?
„ Szeretném jobban megismerni Olaszország középső és déli részét: például egy Calabria Coast to Coast túrát vagy a Cammino delle Terre Mutate útvonalat. Gyaloglás közben igazán rájön az ember, milyen gyönyörű az országunk: ez gyakran elkerüli a figyelmünket, amikor autóval utazunk át rajta. Pár év múlva pedig arról álmodozom, hogy megpróbáljak megtenni néhány nagy amerikai túraútvonalat is, mint például az Appalachian Trail vagy a Pacific Crest Trail.”