A háromszoros olimpiai bajnok műugró védi Jannikot: „Ő nagyon hasonlít rám, néhány dologban még jobb is. Nemet mondott a Davis-kupa? Jól tette, hogy abbahagyta, nem lehet minden nap megállás nélkül játszani.”

Klaus Dibiasi, aki három egymást követő olimpián nyert aranyérmet a műugrásban (abszolút rekord az olasz sportban), többször is kijelentette, hogy Jannik Sinnerben önmagát látja. „Nagyon hasonlít rám. Sőt, bizonyos dolgokban még jobb is. Nagyon csodálom a karakterét, még a nehéz helyzetekben is. Például a dopping miatti kizárásra nyugodtan reagált, én sokkal dühösebb lettem volna! Ráadásul egy dél-tiroli kis faluból származik, ahogy én is Bolzanóból, és benne látom azt a vágyat, ami bennem is volt, hogy eljussak az egész Olaszországba.”

De lemondott a Davis-kupáról…

„Ő egy sportoló, és mint minden sportolónak, neki is megvannak a saját igényei és tervei, nem játszhat minden nap megállás nélkül. Minden mérkőzés hatalmas fizikai és mentális megterhelés, ezért helyes, hogy néha szünetet tart, ahogyan azt minden edzésmódszer előírja. Ennek a fiúnak magánélete is van, ha néha hazamegy, nem szabad megkönyörögni. Ezeket meg kell érteni, aki ma kritizálja, az szerintem nem nagyon tájékozott.”

Nemet mondott a Davis-kupa? Ő egy sportoló, és mint minden sportoló, nem játszhat minden nap megállás nélkül. Jogos, hogy néha szünetet tart.

Klaus Dibiasi

Alto Adige-ről beszélt, Sinner döntése nagy port kavart: egyesek – köztük ismert személyiségek – hangsúlyozták, hogy származása vagy nyelve nem annyira reprezentatív az olaszosságra nézve.

„A szokásos ostoba viták. Én is átéltem őket a magam idején, de be kell vallanom, hogy soha nem szenvedtem tőlük. Az, hogy Jannik németül is beszél, szerintem előny, nem hátrány. Van egy történelmi oka annak, hogy Dél-Tirolban nagyon elterjedt a német nyelv, beszéljünk az országunk, Olaszország történelméről, azt jobban kellene tanulmányozni… Annyira örültem, hogy hazatérhettem és beszélhettem a dialektusomat! De szerintem ugyanez vonatkozik egy nápolyiakra is, amikor szűk dialektust beszélnek, az is egy másik nyelv, de nem hiszem, hogy bárki is azt mondaná, hogy egy nápolyi nem olasz.”

Mennyire volt fontos önnek az olasz mez viselése?

“Nagyon fontos, aki sportolóként él, az arra törekszik, hogy viselhesse ezt a mezt, és talán az olimpiai vagy világbajnokságok dobogójának legfelső fokára állhasson benne. Nyilvánvaló, hogy mindig mélyen olasznak éreztem magam, négy olimpián versenyeztem Olaszországért, megnyertem a medáljaimat, hogyan érezhetnék másként? 1976-ban Montrealban még az a megtiszteltetés is megadatott, hogy én lehettem a zászlóvivő a megnyitóünnepségen. Amikor az országodat képviseled, nagy felelősséget érzel, tudod, hogy sok elvárás nehezedik rád, és az én esetemben ez főleg az első olimpiai aranyérem után történt meg. A címvédőként nagy volt a nyomás, ezt tudni kell kezelni, és szerintem Sinner ebben is nagyon jó. Most mindenki azt várja, hogy mindig nyerjen, de ez lehetetlen, egy vereség nem ronthatja az atlétáról kialakult képet, főleg az ő esetében, hiszen ő az első olasz teniszező, aki az első helyen áll a világranglistán. A vereségek megvannak, és a vereségek tanítanak. Mindig ezt mondogattam magamnak: ahhoz, hogy nyerj, meg kell tanulnod veszíteni. Ezzel együtt ne hasonlítgassuk össze a jelent és a múltat. Az ugrástól a teniszig és a fociig minden megváltozott, ez már high-tech sport, sok emberből álló stábbal, akik mindannyian készek a legjobb teljesítményt nyújtani. Erre is gondolni kell, mielőtt egy olyan nagy bajnokot kritizálunk, mint Sinner.